Űrwestern van születőben!

Kedves Olvasóim! 

Folytatódnak a Halott isten világán tett kalandozásaim. A Lictor pecsétjének krimije és a Szabadság testhorrora után, most egy western van születőben. Olyannyira születőben, hogy most vetettem papírra (na jó, gépeltem be) ezeket a sorokat. 

Fogadjátok szeretettel! 

A harcos a látomást üldözte. Egy vörös sziklaszirten állva nézett szét a minden irányba szétterülő sivatagon. A vakító homok a horizonton egybeolvadt az éggel, a semmi tökéletesen jellegtelen buborékát teremtve meg, középpontjában a harcossal. A nő megigazította háromszög tricorne-ját, így a két nap egyike sem tűzött a szemébe. Egy távoli sávot figyelt. Szennyfolt, a fehéren izzó tökéletességben. Köhögött egyet, amint megfordult, hogy kabátjáról leverve a port, felmásszon hosszú lábú hátasára, a helyiek Griaknak nevezték, majd elindult, le, a kopott görgetegkövekkel borított lejtőn.

Hátasa a gerinc mentén zátonyként kibukkanó tarajos sziklák között haladt, gondosan kerülve a lágy vonalú pordűnéket, amelyek, úgy hallotta, elnyelték volna, akár a víz. A fehér lösz vakítóan verte vissza a napok sugarait. A nő irigykedve nézte hátasa lezárható, vakos szőrrel védett orrlyukait és dupla szemhéját. Kendője folyton lecsúszott, a szemüveg gumija pedig kidörzsölte a fülét. Mégis, áldotta a kereskedőt, aki a bolygóra érkeztekor rábeszélte. – A Messala maga a pokol. Ezek nélkül egy napig sem maradnál életben – győzködte a kövér szabados. Akkor olcsó reklámfogásnak vélte.

A sötét sáv közeledett, lassan foltokká, majd fákká bomlott. Időben. A nyeregben való szokatlan imbolygás kikezdte a gyomrát és tomporát, szája, orra a maszk ellenére porral és a Griak avas szagával telt meg. Az álomember, aki a galaxison át idevezette, világosan jelölte ki az útját. A harcos követte, hiszen egyebe sem maradt.