Lázadás, regényrészlet

Kedves Olvasóim!

Az előző (vagy az azelőtti) posztomban említettem, hogy mostanság kevesebb részletet láthattok a munkáimból, mert elfoglalt vagyok. Ennek oka némi technikai malőr és az ennek okán felhalmozódott munka volt. 

A kapu elé egy bronzból készül gongot erősítettek, vaslábai összefonódó kígyókat formáztak. Chrystal tétovázás nélkül megragadta az állványnak láncolt ütőt, mintha bizony bárki is idejönne azért, hogy ellopja, villant át Tummi agyán, majd kétszer rávágott. A hang darabokra törte a csendet. Krog rémülten kapta fel a fejét, izmai menekülésre készen feszültek meg. Tummi megérintette a térdét. Szokásukká vált ez az elmúlt két nap tanítása során. A troll beszédkészsége sokat fejlődött az út alatt.

Még el sem halt a visszhang, amikor a kapun túl sötét kavargás támadt. Mozgása a mélységi polip tintájára emlékeztette Tummit. A fekete valami, a kör alakú nyílás felső részén át kicsorgott, hogy aztán végigfolyjon a barlang mennyezetén. Egészen úgy viselkedett, mint a víz, kivéve, hogy a plafonon gyűlt össze. A gomolygó sötétség a kapu fölött egyre csak hízott, akár a vízcsepp a sztalaktit végén, majd nyúlós, fekete köldökzsinórt eresztve a kapu előtti térrel csöppent.

A tócsából szikár nőalak emelkedett ki. Fekete bőre mintha olajból volna, Chrystal felé nyújtott keze nyomán kövér árnycseppek csapódtak a padlóhoz, hogy aztán elszivárogjanak a repedések között. Bőre homályt párállott. Mögötte, Tummi a sűrűsödő ködben észre sem vette, holtak tömege kavargott. Az árnyak között rothadó állkapcsok csattantak, csontujjak kapirgálták, hátborzongató csikorgással, a padlót.

A lény magas, nyivákoló hangon szólalt meg. Tumminak egyszer egy régi papiros a körme alá csúszva elvágra a húst. Az keltett ilyen érzést a fogai mélyén és a gerincében.

– Kedves Chrystal! Hallottam, mi történt, fogadd őszinte részvétemet a csodás tükrödért. – a lény felszíne beszéd közben úgy vonaglott, mintha ki akarna törni a körvonalaiból.

– Drága Imerea! – tárta ölelésre a karját a vámpír, mire a másik, olajos árnyfoltokat hagyva a padlón közelebb vonaglott. Felületesen átölelték egymást, majd, a hullák hangos csörömpölése közepette, megcsókolták a levegőt a másik arcától egy ujjnyira, hangosam mímelve a cuppanást. A két rém ilyen köznapi cselekedete valamiért kijózanítólag hatott Tummira.