Egy kis világépítés...

World building hack

Kedves Olvasóim! Mivel évek óta aktívan foglalkozom világalkotással, újabban ennek oktatásával is, illetve úgy tűnik, rövidesen csatlakozom egy már meglévő, patinás világ alkotógárdájához (vannak még kérdőjelek, így nem akarom elkiabálni), úgy gondoltam, megosztok egy apró trükköt a világalkotással kapcsolatban.

Szerkesztőként tapasztaltabb szerzőknél is találkozom azzal a problémával, hogy a világot (helyszínek, karakterek leírását), narratív szakaszban, azon belül is külön leíró blokkokban próbálják átadni. Ez akár működhet is, amennyiben a szerző nem esik túlzásokba és egy blokkban mindössze egy-két információt közöl. Ezesetben ugyanis az információburjánzás okozhat problémát. Ki ne találkozott volna sorokon át húzódó karakter, vagy helyszínleírással? Valljuk be, legtöbbször ezek a részek unalmasak, nemegyszer megakasztják az olvasót, rosszabb esetben "ledobják" a cselekményről.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne használhatnánk leírást a környezet ismertetéséhez. Például két jelenet (akár cselekmény, akár dialógus) között kiváló eszköz arra, hogy összekapcsolja őket.

A lényeg, hogy ne legyen sok!

De mi van akkor, ha több információt szeretnénk átadni a világról (ez esetben a világ lehet egyetlen szoba akár)? Itt jön a trükk. Az átadott információt (a narratív szakaszba elég sokat belezsúfolhatunk), simítsuk bele a cselekménybe, fokozva annak hangulatát, plusz információt adva hozzá.

Ne törjük meg az éppen zajló jeleneteket egy hosszú helyszínleírással, inkább szorítkozzunk a világ azon elemeire, amelyek interakcióban vannak a cselekménnyel, karakterekkel.

Ha egy elhagyott iparcsarnokra csupán azért van szükségünk, mert a karakterek ott találkoznak valakivel, a történet fókusza viszont a beszélgetésükön van, akkor felesleges részletesen leírni a csarnokot. Elég egy-két, lehetőleg szubjektív, a karakterek szemszögéből átadott benyomás.

Másik hasznos módszer, amikor köztes formát választva összevonjuk a narratívát és a jelenetet. Mi sem egyszerűbb ennél. A karaktereket ne írjuk le, amikor példul belépnek a helyszínre, hanem cselekvés közben adjunk információt róluk.

Panni belépett a szobába. Arcát hosszú, vörös haj keretezte, virágos ruhája lágyan ölelte körbe testét. Kezében vörös lakkbőr táskát tartott, könnyű, nyári szandál volt a lábán.

Ugye, milyen száraz és esetlen? Nézzük másként. 

Panni lendületesen rontott be, könnyű, nyári szandáljának csattogását visszhangozták az üres szoba falai. Hosszú haja vörös felhőben követte, színben hozzáillő lakkbőr táskáját, mint egy fegyvert tartotta maga elé.

Ugye hogy más? Pedig semmi nem történt, azon kívül, hogy az állóképet mozgásba hoztuk. Jelenetbe foglaltuk a leírást.

A helyszínnel is hasonlóképpen járhatunk el. Írjuk le azt a karakter belső világának és tetteinek szemszögéből.

Peti körülnézett. A régi szobája majdnem üres volt, ablaka a szemközti ABC-re nézett. A kopott szőnyegpadló széle a bejárat előtt felkunkorodott, látszott alatta a betonpadló. Az ablak előtt poros íróasztal állt. Az ablakon besütött a délutáni nap.

Ugyanaz a helyzet. Száraz leírás. Nézzük meg, mi van, ha mindezt Peti szemszögéből mutatjuk be?

Peti tétován lépett a szobába, ahol azonnal megbotlott. Egyensúlyát vesztve tántorodott előre, csak az ablak alatti íróasztal szélében sikerült megkapaszkodnia. Tenyérlenyomata tisztán kirajzolódott a több éves porban. Visszanézett, az ajtó előtt a szőnyegpadló elvált a betontól és felkunkorodott, abban botlott meg. A dohszag és a szőnyegből felvert por, amely az ablak vettette fénysávban kavargott, tüsszentésre ingerelte Petit. A megszokott bútorok hiánya csak fokozta a nyomasztó hangulatot, amit a rég nem látott helység árasztott.

Valami ilyesmi. Ha tehát eleven helyszínt akarunk, nincs más dolgunk, mint élettel megtölteni azt. Ha így teszünk, szervesebb, a történet sodrába jobban illeszkedő leírásokat, általuk pedig elevenebb világot kapunk. 

Az illusztráció forrása: Pinterest