Akadálymentesítés

– De ha egyszer nincsen lábam!

– Azt bárki mondhatja. Bizonyítani is kell.

Wurm közelebb szökdécselt a műkő borítású ügyfélpulthoz.

– Hajoljon ki és nézze meg!

A pult mögött ülő hivatalnok elképedt arccal hőkölt hátra.

– Mit képzel ember? Kihajolgatok a pultból minden szíre-szóra? Ez kérem egy hivatal!

– De ha egyszer nincs!

– Jó. És én mit csináljak ezzel?

– Mondtam már, szeretnék egy új műlábat!

– Az csak végtaghiányosoknak jár. – csóválta meg fejét a hivatalnok. A mozdulatban volt valami leereszkedő, amit Wurm úgy döntött, inkább nem vesz észre.

– Igen, ezért mondtam, hogy nincsen lábam.

– És tudja ezt valamilyen dokumentummal is igazolni?

– Nem.

– Értem. És miért nem?

– Mert a lakástűzben, amelyben megsemmisült a lábam, az iratok is elpusztultak.

– Szóval a lábát egy lakástűzben veszítette el?

– Nem. Balesetben. A lakástűz később volt, amikor már kaptam műlábat.

– Ami megsemmisült, az iratokkal együtt?

– Igen, végre értjük egymást. – Fújt nagyot Wurm, majd a pultra könyökölve megtörölte a homlokát egy textilzsebkendővel.

– Talán. – dőlt hátra a hivatalnok. – És a lakástüzet tudja bizonyítani?

– Nem. A jegyzőkönyv elkészült ugyan, de a biztosító bekérte. Az eljárás még folyik. De megvannak önöknél az adataim. Miért nem nézi meg a nyilvántartást?

– Már megint utasítgat. – intette ujjával a hivatalnok – Nagyon rossz úton halad. Ne mondja meg nekem, mit nézzek meg. Nekem erre nincs időm, hozza a papírokat, az a szokásos eljárás.

Wurm a húsos ujjra meredt, mint egy hal a csalira. – De addig is járnom kell valahogyan! Például, hogy beszerezzem magának a kurva papírokat!

– Ne ragadtassa el magát, – csapott tenyerével az irathalomra a hivatalnok, mire Wurm összerezzent.– Ezzel itt nem megy semmire! – Majd, látva Wurm félelmét, megenyhülve, arcán fölényes mosollyal folytatta. – Szóval, volt egy műlába, amit tőlünk szerzett? Azt legalább tudja, milyen típus volt?

– Nézze, itt van a sógorommal az autóban. Már ami maradt belőle. Ha gondolja, behozom.

– Ahogy tetszik – bólintott a hivatalnok – ha féllábon ki akar szökdécselni ebben az ónos esőben. Tegyük még szürreálisabbá a napot. Hozzák csak!

Wurm a rézfogantyús ajtóhoz ugrált, majd eltűnt mögötte. A hivatalnok a körmét piszkálta egy tollbetéttel. Kisvártatva Visszaérkezett Wurm, hóna alatt egy olvadt műanyaggal borított fém műlábbal.

– Itt van! – csapta a végtagot a pultra. A hivatalnok kritikus tekintettel méregette. Wurmot is.

– Igen. Ez tényleg a mi műlábunk. Ilyet csak regisztrált végtaghiányos betegeink számára utalunk ki, de a cég tulajdonában marad. Csúnyán elbánt vele. – sandított fel, összehúzott szemmel Wurmra.

– Nem én, a lakástűz.

– Mondja maga. A tény, hogy önnél van egy általunk gyártott és birtokolt, Quick Rabbit 001-es modell, ami tönkrement, és aminek az eredetét, használati jogát nem tudja igazolni.

Wurm tágra nyílt szemel nézett fel rá. – Voltaképpen igen – nyögte.

– Akkor ez drága lesz.

– Micsoda?

– A kártérítés és a büntetés.

– Milyen büntetés?

A hivatalnok előrehajolt, pocakjába belevágott a pult, hatalmas mellei nyakláncával együtt lendültek előre, ahogyan teste Wurm fölé tornyosult. Parfümjének szaga valósággal lehengerelte a férfit. – Ön valahogyan megszerezte egy nagyértékű termékünket, amit tönkretett, és mindennek a tetejébe nem átallja idehozni, kérkedni vele, követelőzni! Ugye nem gondolta, hogy mindezt követelmények nélkül megúszhatja? Meg fogja téríteni a lábat. Ezen felül legalább félmilliós bírságra számíthat. Ha fel nem jelentjük lopásért, hiszen ki tudja, hogy jutott a termékhez!

Wurm szája elnyílt, egy nyikkanás hagyta el. A hivatalnok összehúzott szemöldökkel meredt rá.

– Ez kész téboly, maga megőrült!– találta meg a hangját végül.

– Ne személyeskedjen itt nekem. Adjon inkább egy személyi igazolványt.

– Az is megsemmisült.

– Akkor mondja be az adatait.

– Most elég az is?

– Ne okoskodjon.

– Bemondásra akar bírságolni, de nem hajlandó utánajárni, hogy jogos-e a panaszom? A rohadt életbe, mit képzelnek magukról, kibaszott bürokraták.

– Nekem ezt nem kell hallgatnom! – ordított rá ökölbe szorult képpel a hivatalnok, majd megnyomott egy gombot a pulton álló mikrofon mellett. – János drága, jöjjön be, egy ügyfél erőszakoskodik velem, kérem, vezesse ki.

– Most már ügyfél vagyok?

Magas, görnyedt biztonsági őr lépett be, megfogta Wurm felkarját.

– Mit akar tőlem? Ne fogdosson! – próbálta kiszabadítani magát Wurm, ám a művelet közben megtántorodott, és a biztonsági őrnek esett.

– Meglökte János? Én láttam!

– Bizony hogy meg! Rámtámadott. – Húzta ki magát, a gumibotjával együtt az őr.

– Ne üssön meg! – kérlelte Wurm, a pult alá gömbölyödve.

– Előbb kellett volna gondolkodni, ugye! Mielőtt heveskedünk. – fröcsögte a pulton áthajolt hivatalnok, Wurm csak a feje fölött himbálódzó hatalmas melleit látta. – adjon neki Jani, én hívom a rendőrséget!

Később a bilincsben ücsörgő Wurm magába roskadva hallgatta a fogát ceruzájával kocogtató rendőrfelügyelőt.

– Hát barátocskám, a lopott műláb, fogyatékkal való visszaélés, károkozás, és az erőszak nem fest túl jól. Ebből bizony letöltendő lesz.