A lictor pecsétje
Kedves Olvasóim!
Még ősszel hírt adtam egy tervezett fantasy regényről (a híradást a mellékelt linken találjátok https://www.meszarosszabolcsszerzoioldala.com/l/keszulo-regeny/).
Ez a cél bokros teendőim mellett (szerkesztés, oktatás, játékfejlesztés) sem maradt el. Első lépésként elhatároztam, hogy írok néhány novellát a regény majdani világában, hogy otthonosabban mozogjak ott (ez egy remek módszer a világod megismerésére, mielőtt komolyabb szövegbe vágnád a fejszédet). Ez olyannyira sikerült, hogy született egy kisregény, melyben a majdani regény egy mellékszereplőjét ismerhetjük meg.
A szöveg jelenleg szerkesztésre vár, amelyet, a regénnyel együtt, Böszörményi Márton barátom vállalt.
Végleges verziója egy idei évre tervezett fantasy kötetben kap majd helyet.
Addig is, engedjétek meg, hogy adjak egy kis ízelítőt (két rövid részletet) a nyers kéziratból, amelyben Atticus médiumi nyomozótiszt, és többszörös démoni megszállot megkísérli átvágni magát egy kellemetlen napon.
"Mielőtt kiléptem az utcára, meggyőződésem volt, hogy ez a reggel már nem lehet szarabb. Hát lehet. Pofáncsap az Alant járdarácson át felkúszó avas, nehéz bűze. Mint egy vénember szájszaga, egy hét elég volt, hogy elszokjak tőle. Felkavarja a gyomromat, ami egyébként sem az igazi, köszönhetően a tegnap benyakalt piának. Végignézek a tömbházak penészzöld patinával borított falain. A csendőrségi kifutófiúnak már nyoma sincsen. Elment, vagy elrabolták, vállat vonok. Csak a bomlást izzadó réz falak maradtak, meg némi bronz, az utcasarki szentélyeken. Komolyan, a vasbeton, vagy az üveg egészen felüdítően hat, ha az ember a Hurkos toronyházaiban kénytelen tengődni. Valamit tanultam arról, hogy mivel a Shardaison rezet bányásztak, ez volt a legolcsóbb alapanyag. A bányák kimerültek, csak ez a szemétdomb maradt utánuk. Persze, amikor a lakást vettem, még nem volt ilyen ótvar a környék. De minden pusztul. Ez Glória.
Szemközt, a málló plakátokkal teli fal tövében koldusok kuporognak egy fekete füstöt böfögő tűz körül. Mint egy bánatos majomcsapat. Az egyikük észrevesz, suttog valamit, mire összébb húzzák magukat. Egy keléses roncs kezében mintha penge villanna. Ezeknek meg mi baja van? Szar a kedvem, hangosan is megkérdem.
– Nektek meg mi a fasz bajotok van? – lépek feléjük, üvöltésnek szánt rekedt károgással. De így is megteszi a hatását. A rongyos banda botorkálva, szökdécselve spriccel szét, csak a szaguk marad, forró és nehéz, még az Alant bűzén is átüt. Torkomba epe tolul, tudatom peremén Maró acsarog, utánuk eredne. Egy mentális rúgással visszaküldöm a sötétbe. A rongyosok fészke fölött foszladozó alak reszket áttetszőn, mint a csatornából felszálló forró levegő. Körülnézek, megdörzsölöm a szemem. Más nem fordul felé, csak én látom. Testén átsejlik az opera plakátja. Syrával el akartunk menni az előadásra. A jelenés panaszos nyögéssel mutat rám, gondolom, fel akarja hívni magára a figyelmemet. Halványan ismerős. Koldus volt ez is, többször láttam már a sarkon, ahogy rézcsövekből eszkábált lábain botorkálva kéregetett.
– Bocs haver, még nem dolgozom – mutatom fel a zsebórámat. Csendőrségi médiumként csak fél óra múlva indul a napom. A hazajáró mondana valamit, de hangját elnyomja a magasvasút eldübörgő szerelvénye. Mire a járdát rázva elhalkul, befordulok a sarkon. Alig várom már, hogy beérjek, jó volna egy löket króm."
"Mögöttem megzördül valami. Egy, a város ezernyi hangja közül, mégis, gongütés élességgel emelkedik ki a háttérzajból. A Maró előbb reagál rá nálam, hagyom. Régen megtanultam már, vannak pillanatok, amikor jobb átengedni az irányítást. Ez is ilyen, ismerem fel, amint a Maró ugrik. Halálos veszély. Nem rablás, vagy bunyó. Itt ölni kell.
Az elmém sarkába csapódok, érzem, ahogy Maró átrendezi a csontjaimat. Hallom az inak pattogását, a recsegve formálódó húst. A Maró, úgy tippelem, valami rég halott, őserdei vad lehet. Kannibál, az emberiség hajnaláról. Sosem akartam mélyebre ereszkedni és kideríteni. Ami biztos, hogy az ő ösztönei messze felülmúlják a miénket. Még a légionárius Titusét is. Kívülről látom a történéseket, mintha nem is a saját testem látnám, legalábbis nem egészen.
A Maró feszengve szimatol bele a sikátor poshadt levegőjébe. Zavarja a ruhám. Hat ember szagát érezi, és mögöttük valami émelyítő, citrusos párát. Féregszag! Ez Yaerrk lesz. Hármat lát is közülük. Én sosem szúrtam volna ki az egyik teraszon kuporgó lövészt, vagy a másik kettőt a hálóval. A Maró nem mozog sokkal gyorsabban nálam. Viszont olyan fesztelen ösztönösség jellemezi a reakcióit, amire civilizált ember képtelen volna. Ők előbb, még ha tudat alatt is, felmérnék, elemeznék a helyzetet. Nem úgy, mint Maró. Már vetődik, amikor más még csak megtorpanna, fejét forgatva keresné a veszélyforrást.
Eszembe juttatta az esetet, amikor kezdőként egy kávéházi mészárláshoz hívtak. A kávéházban a helyi Ratione Eringuntur okostojásai gyűléseztek, tagfelvétel csak igazolt zseniknek, amikor egy fószer belépett az ajtón, a kezében két, duplacsővű kovás pisztollyal.
– IQ teszt faszikáim! – ennyit mondott, miközben felhúzta a kakasokat. Azok csak bámultak rá, nem úgy a felszolgáló, aki, később elmesélte, az utcáról kapaszkodott fel. Ő már a padlón kúszott a boxok fedezékébe, amikor a tag az első zseni agyát a falra loccsantotta. Azt mesélte, a mészárlás végén megállt fölötte a fazon, trikójáról csorgott a vér, meg agyvelő. Annyit mondott, – Gratulálok, te átmentél!
Az ő egészséges reakcióját juttatja eszembe Maró, csak négyzetre emelve. Lebukik és ugrik, mögötte lövedék mart a betonfalba. A háló fölött átugorva mártja pugiomat az egyik torkába, hogy visszakézből csapja félre a másik husángját. Furcsa, hogy miközben harcolt, én efféle gondolatmenetekkel múlatom az időt. Mintha nem is az én testemről lenne szó. Közben, a tudatom egy rétegében pontosan és analitikusan látom a helyzet visszásságát. Szilánkokra hasadt elme vagyok, akit megszállt egy sereg kárhozott."
Az illusztráció Prianshu Singh munkája